Az Orosz-Kínai határvidéken zajlott konfliktus csillapodni látszik, de újabb érdekes esemény borzolja fel a szemben állók kedélyét. Mind az orosz, mind a kínai hírszerzők tudomására jutott, hogy az ukrán maffia kiiktatott egy civil járművet valahol a határvidéken, ami a mai napig nem tisztázott mely ország fennhatósága alatt áll, mondhatni a senki földje. Az akció balul sült el, ugyanis az autóban maradt egy túlélő. Chris Soldier egy amerikai fegyvergyártó cég dollármilliárdos tulajdonosa és egyben annak fejlesztőmérnöke. Cége látja el az USA hadigépezetet és még számtalan más fegyveres erőt olyan fegyverekkel, amiket még a legbetegebb scifikben sem láthatunk. Az egész támadás célja az volt, hogy orosz illetve kínai fegyveres erőkre tereljék a gyanút, s ezzel kirobbantani egy nemzetközi konfliktust. A hírszerzések adatai szerint a menekülő Christ a hegyekben élő nomád pásztorok kapták el és bezárták a közelben lévő kisváros egyik épületébe. Mindkét ország egyetlen célja most, hogy minél hamarabb élve találják meg Christ, és visszajuttassák az amerikaiaknak, különben kirobbanhat egy nemzetközi harc. Nem mellékes,hogy aki megtalálja és ép bőrrel juttatja vissza a mérnököt, nem kis fegyverarzenált kap a cég hálája jeléül, s ezzel a saját oldalára billentheti a határvidéken zajló csaták mérlegét.
Szervező: K.I.N.G. SE.
Időpont: 2013.05.20.
Érkezés: 08.00-09.30-ig Kérjük a Pontos érkezés betartását!
Kronó: 8.30-tól
Kezdés: 10:00
Játék vége: 16.00 körül
Helyszín: A FRONT Veszprém
Pályatérkép: http://kingse.hu/wp-content/uploads/201 ... vitett.pdf
Megközelítés: http://tinyurl.com/3ggxe57
Regisztrációs díj:1.000 Ft
Szabályzat: MASZ 2010
BIO bb használata kötelező!
Ha 16 éves elmúltál, de még nem vagy 18 éves akkor hozz magaddal egy szülői beleeggyező nyilatkozatot amit itt találsz az oldal alján: http://kingse.hu/?p=15
Kötelezõ felszerelés:
- megfelelő ruházat
- védő szemüveg/maszk
- csapatonként rádió
- narancssárga találatjelző kendő, mellény, sapka
Oldalak:
Orosz :
dress code: katonai ruházat + piros szalag mind a két karon!
Kína:
dress code: katonai ruházat + sárga szalag mind két karon!
Célok, Feladatok:
- felderíteni az épületet,amelyben Christ tartják fogva
- felderíteni a kilőtt autót
- kiszabadítani a mérnököt, eljuttatni az autóhoz.
- megtalálni a Chris által tervezett legújabb pusztító fegyver tervrajzait, amit az elhurcolása közben rejtett el
- az autót megjavítani, üzemanyaggal feltölteni
- ha üzemképes az autó, elszállítani a milliárdost a kivonási pontra
Mindenkire vonatkozó általános tudnivalók, szabályok:
Találat jelzése érthetően, hangosan „MEGVOLT” ;”TALÁLAT” narancs kendő, sapka. Dedikált medic nincs. Találat esetén a meglőtt egyén egyhelyben marad és várja a társát. Kivérzési idő 5 perc. Bárki medicelheti a sérültet minden rajban 2x. Ha a csapatból valakinél 3. kilövés illetve késelés történik, az egész raj visszaáll.
Visszaállás: Nincsenek kijelölt visszaállók! Kilövés, késelés után narancs sapka fel mindenkire és a raj elindul visszafelé abba az irányba 100 métert, ahonnan aktuálisan érkezett.
Visszaállási idő:5 perc. A visszaállt rajokra lőni TILOS!
Kiemelt fontossággal bír a kommunikáció és a csapatmozgások pontos koordinálása ezért rajonként legalább 1 rádió használata kötelező!
Találat jelzőben egységben mozgó rajra lőni TILOS!
Rádió csatorna kiosztás:
Orosz oldal: 2 csatorna
Kínai oldal: 6 csatorna
Szervezők: 8 csatorna
Zavarás, lehallgatás tilos