Mi is az airsoft?
Az airsoft vagy softair szó egy (6 vagy 8 mm átmérőjű műanyag vagy biológiailag lebomló) gömblövedéket kilövő, “alacsony” energiájú légfegyverekkel játszott hobby-sport gyűjtőneve. Fő irányzata egyfajta szimuláció, melyben két csapat játszik egymás ellen egy terepakadályokkal szabdalt pályán. A játékok lehetnek ún. végkiállósak vagy visszaállósak, attól függően, mekkora pályán játsszák ezeket, illetve hány fő vesz bennük részt. Továbbá, hogy a játékszervező miként rendelkezik. Cél egy adott feladat teljesítése, ami lehet pl. terület elfoglalása, valamilyen céltárgy megszerzése, fontos személy útvonalon való végigkísérése stb. A gömblövedékek nem hagynak festéknyomot, így az eltalált játékosnak kell a találatot jeleznie. Az airsoft tehát a résztvevők becsületességén, korrektségén alapszik – inkább komoly hobbi, mint versenysport.
Az airsoft rövid története
Az airsoft-hobbi a 70-es évek közepén Japánban indult. Az ottani szigorú fegyverszabályozás miatt az airsoft légfegyverek karrierje is innentől ível felfelé. Hamarosan ázsiai hódítás következett, főleg Hong-Kong-ban. Jelenlegi főbb országok, ahol az airsoftot művelik: Japán, USA, Kanada, Hong-Kong, Anglia illetve a közelünkben Szlovénia, Szlovákia, Olaszország, Ausztria, Horvátország. Hazánkban 2004-ig egy-két helyi közösség elszigetelten űzte az airsoftot; azóta, hála az internetnek, a szervezések rendszeressé, és főleg országossá váltak.
Ki játszhatja az airsoftot
- Az airsoft játékot bárki játszhatja baráti körben, ismerősökkel. Ehhez a szükséges tárgyi feltételeken kívül ( megfelelő pálya, eszközök, védőfelszerelések), érett személyiséggel rendelkező, felelős döntéseket hozni tudó személy kell hogy legyen az illető.
- Az airsoft mint megannyi csapatban játszott sport, nem veszélytelen. A sokszor különleges terep, a váratlan, illetve hirtelen szituációk miatt szükséges az ügyesség, higgadtság és a jó helyzetfelismerő képesség is.
- A használt eszköz jellege és a jogi státusza miatt a hivatalosan vagyis nagyobb körben publikált játékokon a játék szervezők kiköthetnek és általában ki is kötnek minimális életkort.
- Összességében az airsoft nem veszélyesebb mint egy átlagos csapatsport, 15 éves kortól ajánlható szülői beleegyezéssel.
Airsoft eszközök és minimális felszerelés
Az gázüzemű airsoft fegyverek Green Gas vagy CO2(szén-dioxid) segítségével lövik ki a 6 milliméteres műanyag lövedéket. A minden lövésnél felhúzandó, dugattyús, rugós eszközöket „spring” fegyvereknek hívják. Ezen eszközök, legtöbbször az éles pisztolyok, illetve mesterlövész puskák másolatai. A legtöbb airsoftos nem kedveli a springes fegyvereket, a működési elvük miatt: minden lövés után újra kell feszíteni a rugót, a szán vagy a tolózár felhúzásával, ami a motoros fegyverekkel szemben hátrány.
A gázzal üzemelő pisztolyokat GBB vagy GNB-nek hívjuk, aszerint, hogy lövéskor a szán hátrasiklik vagy sem. Ezen fegyverek is szintén pisztolyok illetve, mesterlövész fegyverek másolatai, illetve 2008-ban megjelent a legújabb szériájuk, melyek a mai automata puskákról lettek mintázva. Borsos áruk miatt nem annyira elterjedtek a kezdő airsoftosok körében.
A harmadik, legelterjedtebb kategória az AEG (vagy AEP), ahol a dugattyút elektromotor húzza fel egy fogaskerék áttételen keresztül. Az AEG típusok a mai öntöltő fegyverek kópiái és sorozatot lőnek, ezek alkotják az airsoft hobbi-sport fő vonulatát.
A minimális felszerelés amivel egy átlagos airsoft játékon már rész tudunk venni: Védőfelszerelés ami minimum egy védőszemüvegből de ma már inkább arcmaszkból, egy AEG fegyverből (tárral + akkumulátorral), esetlegesen hozzá való póttár(ak)ból, továbbá erősebb munka de inkább katonai ruházatból és nem utolsó sorban bakancsból áll.
Jogi tudnivalók
- Magyarországon minden airsoftfegyver szabadon tartható és a 7.5 Joule alatti légfegyver kategória tartozik.
- A fegyver korhatár nélkül (gyakorlatilag a tizennegyedik életévtől) birtokolható és vásárolható. (14-ik életévtől, csak felnőtt felügyeletében vásárolható.)
- Tizennyolcadik életévét be nem töltött személy csak nagykorú felügyelete mellett használhatja.
- Használni lőtéren, céllövöldében, bekerített magánterületen, a fegyverhasználatra vonatkozó biztonsági előírások betartása mellett, kizárólag sportcélra lehet.
- Az airsoft fegyvert a hozzá tartozó lövedékektől elkülönítve, jól zárható helyen úgy kell tárolni, hogy illetéktelen ne férjen hozzá.
- Szállítani csak töltetlenül, zárt tárolóeszközben, becsomagolva szabad.
Fegyver alapszabályok
Az airsoft játékosnak tisztában kell lennie és alkalmaznia kell tudnia a légfegyverek használata során a fegyverkezelés általános biztonsági szabályait, valamint tisztában kell lennie a Magyar Köztársaság területén érvényes, vonatkozó törvényekkel, jogszabályokkal és egyéb rendelkezésekkel.
Fegyvertípusok
Spring vagy felhúzós fegyverek: Ezek főleg pisztolyokat, pár puskát, shotgunokat és komoly lőtávú sniper fegyvereket takarnak. Itt minden egyes lövés előtt kézzel kell a dugattyút felhúzni. A shotgun ill. sniper kivételével általában nem nagy energiával lőnek, viszont olcsóbbak a többi kategóriánál. Kezdő társaságoknak ajánlott, illetve a fiatalok kedvencei.
Gázzal üzemelő fegyverek: Ezek főleg pisztolyok. Illetve a 2009-es év második felében jelentek meg az ACM gyár kiadásában az M4/M16 valamint a SCAR széria tagjai gázos kivitelben. Itt propán vagy szén-dioxid gáz adja a lövedék kezdő sebességét ill. a szán felhúzásával az újratöltés is ezen energiával valósul meg. Ezek az ún. Gas Blow Back (GBB) pisztolyok, vagy puskák, melyek a hüvely kivetésén kívül ugyanúgy működnek, mint az éles félautomata öntöltő fegyverek. Természetesen a gáz működésközbeni hűlése ill. a téli szabadtéri hőmérséklet csökkenése jelentősen befolyásolja ezen kategória használhatóságát. Emiatt télen javasolt az erősebb gáz használata (Red-Gas 16 / Red Gas 22)
Elektromos fegyverek, vagy AEG-ek ( Automatic Electric Gun ), AEP-ek: Itt egy nagyteljesítményű akkumulátorral hajtott elektromotor húzza fel a dugattyút, akár egymás után sok százszor, vagyis az alap működés itt az egyes vagy a sorozatlövés. Ezen fegyverek alkotják az airsoft fő vonulatát. Általában mai öntöltő puskák, smg-k másolatai. Egy jó minőségű japán modell alapból 40-50 méteres lőtávval, centiméteres pontossággal rendelkezik. Kaphatók hozzá pót- és tuningalkatrészek, kiegészítők, nagykapacitású póttárak, sínek, optikai célzók, hangtompítók, konverziós szettek stb. Ez utóbbi a legdrágább kategória a három közül, de mint minden komoly hobbi-sportnál a minőséget, a látványt, az üzembiztos működést meg kell fizetni.
Magyaroszágon fellelhető komolyabb AEG gyártók márkái: Classic Army; Tokyo Marui; G&P; ICS; G&G Mára már megfelelő szintet megütő kínai gyártók márkái: Cyma; Jing Gong; AGM; D-Boys; A&K Galaxy; Double Eagle; Wellfire
AEP: Automata Elektromos pisztoly mely a relatív kis akkumulátor miatt tipikusan nem szánhátrasiklásos. A gázos pisztolyokhoz képest kisebb torkolati energia jellemzi őket, viszont télen is üzemeltethetők és alapból tudják a sorozatlövést. Relatív olcsóságuk miatt közkedvelt másodfegyvernek számítanak.
Tár
Az airsoftos eszközök lövedék adagoló eszköze.
Fajtái:
Gázos tár
Főleg gázos pisztolyoknál és a Maruzen cég SMG-jeinél használt, de találhatunk mesterlövész kategóriájút is. Itt a golyók mellett egy betöltőszelepen keresztül hajtógázt is kell bele töltenünk.
AEG tár
- Real-Cap tár: Az általa másolt tár valós kapacitását veszi alapul. Általában 5-30 BB befogadására alkalmas.
- Alap tár: Az adott fegyvergyártó adott típusához gyárilag adott tártípus. Pl.: Tokyo Maruinál Low-Cap tárat, Classic Army, ICS, G&P, G&G, VFC fegyvereknél Hi-Cap tárat takar.
- Low-Cap tár: Kis kapacitású 28-70 BB befogadására alkalmas, tipikusan felülről, adagolóval vagy pálcával tölthető ún. rugós tár. Főleg Tokyo Marui tárak és ezek másolati. Előnye hogy nem zörögnek benne a BB-k és nem kell őket tekerni. Hátrányuk a relatív kis tárkapacitás.
- Mid-Cap tár: Közepes kapacitású 50-150 BB befogadására alkalmas szintén rugós tár. Ez ötvözi a rugós és a felhúzós tárak előnyeit.
- High-Cap tár: Nagy kapacitású 200-600 BB befogadására alkalmas. Itt a BB-t felülről egy tárolóba öntjük, amit a tárfenéken található tekerővel juttatunk el a tárajakhoz. A tárba található laprugós szerkezet bizonyos tekerési energiát eltárol, így azt ritkábban kell felhúzni. Hátránya hogy a nem teli tár zörög és tekerni kell, ami sokaknak illúzióromboló. Ellenben elég sokáig ellehetünk tárcsere nélkül.
- Motoros és Drum tárak: Extra nagy kapacitású 500-5000 BB befogadására alkalmas motoros vagy felhúzós elven működnek. Jelenlegi Magyar Airsoft Szabályzat (MASZ) szerint csak támogató fegyverekben használható.
Ma elmondható, hogy a forgalomba kerülő airsoft AEG fegyverek döntő többsége egy db High-Cap tárral szerelt. Ehhez a későbbiek folyamán játékstílusunknak megfelelően a következőket érdemes beszerezni: +1 db High-Cap, vagy min. 2-3 db Mid-Cap, esetleg min. 5-8 db alap/Real-Cap tár. Két tárnál tárösszefogóval tudjuk a szállítást (és a gyors tárcserét) megoldani, ennél több darabnál, már mindenképp a típusnak megfelelő tártartó ajánlott. Ezeket combra, övre vagy mellényre tudjuk felerősíteni.
AEP, Spring, elektromos, ropi, shotgun shell tár
Itt általában felülről tölthető rugós tárakról beszélünk. Shotgun shell is rugós csak shell kinézetű de egy cég készít saját fegyveréhez gázos kivitelűt is.
Gránátvető gránát
Első ránézésre nem tár, de működésre és alkalmazásra egy gázos tárhoz hasonló, vagyis gázt és BB-t kell adagolni bele, illetve mindenképpen (gránátvető) fegyverbe kell behelyezni. A hagyományos tárakhoz képest további különbség hogy egylövetűek, vagyis egy lövéssel az összes BB-t kilövik, illetve nem egy hanem több BB betöltőnyílásuk van, ami egyben a kilövés csöve is.
Lövedék
Az airsoft fegyverek lövedéke egy közel 6 mm átmérőjű könnyű műanyag (vagy biológiailag lebomló) golyó.
Legelterjedtebb magyar nevei: BB, golyó, bogyó, skuló, lövedék, lőszer. Ez utóbbi használata az airsoftban nem szerencsés, mivel a BB csak lövedékből áll, illetve ami fontosabb hogy lőfegyver terminológiában használatos általában lőporral, csappantyúval és lövedékkel, hüvelybe szerelt eszközt vagyis “éles” lőszert értünk alatta, ami a hazai jogszabályok szerint nem szabadon tartható, így teljességgel más kategória.
A BB-k tulajdonságait két fő jellemző határozza meg: A BB minősége. Ezt nagyon sok egyéb jellemző határozza meg de a lényeg, hogy a BB-nek minél gömbölyűbbnek, minél simábbnak, tömegében azonosnak és sorja mentesnek kell lennie. Ezek elég nehezen ellenőrizhető dolgok, a legjobb a lőteszt. Ha átlagos használati távolságra megfelelő lőképet lehet folyamatosan az adott lövedéktípussal lőni és az számodra megfelelő, akkor az adott fajta jónak mondható.
A BB tömege. Az airsoftos BB-k különböző tömegűek lehetnek 0,12 grammtól tipikusan 0,43 grammig:
- 0,12 grammos BB általában sokkal színesebb és főleg a kategória legkisebb energiájú illetve a mára lassan kihaló ún. nem hop-up-os fegyvereibe használják a nagyobb lőtáv miatt. Viszont ezen lövedékre a szél illetve az esetleges tereptárgy (levél, faág) van a legnagyobb hatással. Mára elmondható, hogy airsoft játékban kevésbé használt, viszont kis kategóriájú fegyverekben (0,5 J alatt), illetve például airsoft gránátvetőbe, aknákba kiválóan használható.
- 0,20 grammos BB az airsoftos fegyverek fő lövedéke. Minden alap energiájú fegyverhez (0,7-1,2 J) ezt ajánlják. Mivel ebből gyártják a legtöbbet így a BB-k között tömegre vetítve ez a legolcsóbb. Kezdőknek mindenképp ez ajánlott.
- 0,23 grammos BB az airsoftos fegyverek köztes lövedéke. Átmenetet képez a két legtöbbet használt lövedék a 0,20 és a 0,25 grammos között. Itt megpróbálták ötvözni a nagyobb tömeg adta biztonságosabb röppályát a kisebb tömeg adta nagyobb lőtávot. Esetleg érdemes kipróbálni, de a felhasználás szintjéből látszik, hogy nem lett “csodaszer”.
- 0,25 grammos BB az airsoftos fegyverek másik fő lövedéke. Minden nagyobb energiájú AEG fegyverhez ezt ajánlják. Itt kisebb lőtáv viszont szebb röppálya és ehhez kapcsolódó jobb lőkép érhető el vele. Bokros, erdős részen az átlövő képessége is nagyobb a 0,20-asnál. A nagyobb tömeg miatt, nagyobb az áthatolás esélye. Ez főleg ott előnyös ahol már 0,20 grammossal nem tudunk átlőni, de a nagyobb tömegűek közül 1-1 BB áthatol és esetlegesen talál is.
- 0,28 grammos BB nagyobb lőtávú ún. mesterlövész kategóriájú fegyverek belépő tömegű lövedéke. Relatív drágaságuk miatt általában AEG fegyverekben nem használják. Itt a szebb lőkép már nem ellenzi tömeg okozta lőtáv csökkenést. Mondjuk komolyabb szél esetén kevésbé kell “kanyarba” lőni vele.
0,29 – 0,43 grammos BB már csak a mesterlövész kategóriájú fegyverek által használatos. Általában áruk jóval magasabb a 0,2-0,25 grammos kategóriákhoz képest. Ilyenből gyártanak nagyon jó minőségű precíziós lövedéket is melynek darab ára 8-12 Ft is lehet.